Középiskolás Vezetői Fórum

Középiskolás Vezetői Fórum
Mintegy félezer diák találkozott a hétvégén Budapesten, a Rákóczi Szövetség Középiskolás Vezetői Fórumán.
Katona Flóra - 2023.02.23

A Kárpát-medencei fiatalok február 25-én, a Kossuth tér szomszédságában, a Nemzeti Vértanúk Emlékművénél – Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével együtt emlékeztek a kommunizmus áldozataira. A megemlékezést a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából az Országgyűlés Hivatala, a Rákóczi Szövetség, valamint a Kisgazda Polgári Egyesület szervezte.

A Középiskolás Vezetői Fórumra a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolai szervezeteinek képviseletében mintegy száz iskola 500 diákja érkezett tanárai kíséretében.

A Középiskolás Vezetői Fórum azzal a céllal valósult meg, hogy a diákok megvitassák a Szövetség idei ifjúsági programjait és pályázati lehetőségeit. A hétvége során kiemelt szerepet kaptak a kulturális és szórakoztató előadások, közösségi és csapatépítő programok is.

A rendezvény megnyitóján, a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnáziumban részt vett Panyi Miklós, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára.

A programterv ide kattintva érhető el.

Ehhez a bejegyzéshez nem áll rendelkezésre galéria.
OK
×
×