Másfélszer megkerülik a Földet a Rákóczis diákok
A Rákóczi Szövetség több mint három évtizede, évi három alkalommal hirdeti meg Diákutaztatási Programját, amely kiváló lehetőséget biztosít a Kárpát-medencei magyar középiskolások és tanáraik számára, hogy közösen emlékezzenek meg a nemzet történelmének jelentősebb eseményeiről. Ezzel együtt erősíthetik az intézmények közötti kötelékeket, illetve személyes kapcsolataikat a különböző országokban élő társaikkal. A pályázat meghirdetését minden évben kiemelt érdeklődés övezi: diákok és pedagógusok ezrei vesznek részt a kezdeményezésben.
A tavaszi pályázati támogatásnak köszönhetően a programba bekapcsolódó magyarországi és határon túli magyar középfokú intézmények az idén százhúsz utazást valósíthatnak meg ötezer tanuló és négyszáz pedagógus részvételével.
A középiskolások március 8-a és 23-a között mintegy ötvennyolcezer kilométert utaznak, tehát összesen annyit, mintha másfélszer megkerülnék a Földet. A Diákutaztatási Program keretében szervezett kirándulások lebonyolítására a Rákóczi Szövetség összesen harminckét millió forint támogatást ítélt oda.
A Rákóczi Szövetség mindenkor elkötelezett amellett, hogy a Kárpát-medencében élő magyar fiatalok számára biztosítsa a közös élményszerzés és a baráti kötelékek kialakításának, erősítésének lehetőségét. Ennek ékes példája a Diákutaztatási Program, amelynek keretében az idén további két pályázati kiírás várható – ezek egyike a nemzeti összetartozás napjához, a másik pedig az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódik. A pályázatok részleteiről a szervezet hivatalos honlapján tájékozódhatnak majd az érdeklődők.