Mintegy 150 fiatalnak szervez Kárpát-medencei Vitorlás Táborokat a Rákóczi Szövetség a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködve.Az általános iskolás és középiskolás korú diákok a 6 nyári táborba Felvidékről, Erdélyből és Partiumból, valamint Délvidékről érkeznek.Az első tábor 2020. június 29-én kezdődött és július 3-án ért véget. Július 2-án ellátogatott a táborba dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, valamint Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke is. Kárpát-medencei Vitorlás Tábor A fiataloknak a Deboti Vitorlás Sportegyesület oktatói tartottak foglalkozásokat, melyek keretein belül elsajátíthatták a vitorlázás alapjait.A rendezvény célja, hogy a táborozó gyermekek magas színvonalú vitorlás...

Képgaléria:
Megjelent a Rákóczi Hírvivő idei első száma, melyben az elmúlt hónap és az idei nyár eseményeiről olvashat. A Hírvivőt az alábbi képre kattintva nyithatja meg.
 A Rákóczi Szövetség 1998 óta szervez nyári tábort Kárpát-medencei középiskolai tanároknak, kiemelten azoknak, akik a Szövetség középiskolai szervezeteit irányítják és segítik az ifjúságszervező munkát. A nyári tábor minden évben a szakmai továbbképzés és kapcsolatépítés mellett lehetőséget teremt a Rákóczi Szövetség tanárok iránti megbecsülésének kifejezésére.A járványhelyzet miatt a külhoni tanárok sajnos nem kapcsolódhatnak be az idei táborba.A rendezvény megnyitóján a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban július 20-án, hétfőn részt vesz Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, Takaró Mihály, irodalomtörténész és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.A szakmai...

Nyári táborozás 2020  Több ezer diákot és tanárt várnak a Rákóczi Szövetség nyári táborai Magyarországról és határon túlról egyaránt.Július elejétől augusztus végéig a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontba várják a tematikus táborok hétről hétre az általános iskolásokat, a középiskolásokat, az egyetemistákat, valamint a tanárokat. Ezek az együttlétek nem csak a kapcsolatépítést, pihenést szolgálják, de jó alkalmat teremtenek az identitás erősítésére is.Az egyes nyári táborokba a tudomány, a közélet, a gazdaság és a művészvilág számos képviselője is ellátogat.A táborokba 2020. június 20-ig a Rákóczi Szövetség oldalán jelentkezhetnek külhoni és anyaországi diákok és pedagógusok a...

Örömmel tudatjuk, hogy a Rákóczi Szövetség megtartja nyári rendezvényeit, táborait. Honlapunkon bővebben olvashat a táborainkról, rendezvényeinkről és pályázati lehetőségeinkről, ha az alábbi képre, vagy ide kattint. A táborokra elektronikusan jelentkezhetnek, a fent megadott oldalon erre vonatkozóan minden információt megtalálnak. A jelentkezés feltétele a kaució befizetése (5 000 Ft/fő), amelyet a rendezvényt követően visszautalunk. Bízunk benne, hogy élni tudnak a felkínált lehetőséggel!
Az eseményen ünnepi beszédet mondott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Székely János, római katolikus püspök, valamint Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. „Trianon tanulsága, hogy a nemzet még az országnál is fontosabb” – mondta Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség minisztere szerint az első száz év próbáját kiálltuk, az előttünk álló évszázad feladata, hogy megmaradjunk és erősödjünk.Székely János katolikus püspök arról beszélt, hogy ma is fáj, hogy igazságtalan döntés született 100 évvel ezelőtt. Sokkal könnyebben lehetett volna igazságos határokat húzni. Fáj, hogy a győztes hatalmakat nem érdekelte ennek a kis népnek a sorsa.A Rákóczi Szövetség elnöke ünnepi beszédében elmondta...

Képgaléria:
Szervezők: a Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi SzövetségA pályázat témája:    A trianoni békeszerződés társadalmi következményeiPályázhatnak magyarországi és határainkon túl élő magyar középiskolásokA pályamunkák elektronikus beküldésének határideje: 2020. szeptember 20.Eredményhirdetés: 2020. október 16-án a Pannonhalmi Főapátságban Részletes leírásOlyan, egyéni kutatómunkán alapuló pályamunkákat várunk, amelyek a trianoni békeszerződés következményeivel, a helyi társadalomra gyakorolt hatásával foglalkoznak. Ennek középpontjában egy-egy szűkebb régió, település, illetve család Trianon utáni története is állhat. Támogatjuk az olyan témák feldolgozását, amelyek a szélesebb nyilvánosság előtt nem ismert...

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!Most, amikor mindenki otthon van és a tanulás is otthon zajlik, szeretnénk a külhoni magyar középiskolásoknak segíteni.A Rákóczi Szövetség honlapján a március 23-ával kezdődő héttől igyekszünk feltölteni az egyes országok, középiskolai   évfolyamok és tantárgyak tanóravideóit. A tanóravideókat a kiválasztott ország magyar tannyelvű középiskoláiban oktató tanárok tartják meg 20-30 perces keretben, a tanév hátralévő időszakára vonatkozó tantárgyi témakörökben.Felvidéki, kárpátaljai és erdélyi tanárokat kértünk meg arra, hogy az adott ország tanrendjének megfelelően készítsék el a tanórákat videó formájában, akiknek ezúton is köszönjük a segítséget és kérjük a továbbiakban is. Külön köszönjük az...

A Rákóczi Szövetség és az Országgyűlési Hivatal Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság együttműködésének köszönhetően a Szövetség online felületein elérhetővé válnak tanároknak, diákoknak és minden érdeklődőnek az Országgyűlési Múzeum múzeumpedagógusai és muzeológusai által készített történelmi tananyagok.Az Országgyűlési Múzeum munkatársai segítséget kívánnak nyújtani a pedagógusoknak a digitális oktatásra való átállás könnyítéséhez és a tananyag elektronikus változatának változatos és eredményes elkészítéséhez, ezért az új Online Múzeum felületen a magyar történelem kulcskérdéseit bemutató rövid videók váltak elérhetővé. Az oktatást segítő audiovizuális anyagokhoz tudásellenőrző kérdések is kapcsolódnak letölthető vagy online...

Tisztelt Tagtársaink! Tisztelt Támogatóink! Kedves Barátaink!  Nehéz időt élünk, amikor tevékenységünket nem tudjuk a megszokott rendben folytatni.A Rákóczi Szövetség elnöksége 2020. március 16-tól a Szövetség valamennyi programját, rendezvényét, pályázati határidejét és utazását felfüggeszti addig, amíg a helyzet nem változik.Tevékenységünket ugyanakkor nem szüneteltetjük, szeretnénk az online térben rendelkezésre álló eszközeinkkel minél inkább jelen lenni annak érdekében, hogy a Rákóczi Szövetség közössége, szimpatizánsai ne érezzék egyedül magukat és ebben a formában fejezzük ki nemzeti összetartozásunkat, emberi és baráti kapcsolatainkat.A Rákóczi Szövetség közössége érték, amiben hatalmas erő van. Ne érezzük egyedül...