A Rákóczi Szövetség szervezésében 2018. július 28. és augusztus 6. között került sor a Diaszpóra Program keretében megvalósuló I. Anyanyelvi Táborra, a 2018-as naptári évben. Ezen a programidőszakon 76 fiatal vett részt, akik az Amerikai Egyesült Államokból, Argentínából, Ausztráliából, Brazíliából, Csehországból, az Egyesült Királyságból, Kanadából, Görögországból, Németországból, Spanyolországból, és Törökországból érkeztek. A korosztály ezen a programidőszakon 10 és 14 év között mozgott. A program első napjait Budapesten töltötték a résztvevők, majd közösen utaztak el Baksra, a tábor helyszínére. A csoport nagy létszámára való tekintettel a résztvevők kettő budapesti hotelben voltak elszállásolva a program elején és végén.Az első...

Augusztus 6. és 10. között mintegy 100 Kárpát-medencei magyar középiskola vezetője találkozik a Bakonyban.A többek között Máramarosszigetről, Munkácsról vagy Kaposvárról érkező igazgatók különböző szakmai előadásokon, kulturális és szórakoztató programokon vehetnek részt, illetve tapasztalatot cserélhetnek a magyar nyelvű oktatás nehézségeivel, fontosságával kapcsolatban. A találkozón többek között Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Rétvári Bence államtitkár is jelen lesz, akiket megszólíthatnak a résztvevők.A találkozó legfontosabb célja a magyar nyelvű oktatás erősítése a Kárpát-medencében, illetve a személyi és intézményi kapcsolatok további szélesítése.A Rákóczi Szövetségnek közel 300 Kárpát-medencei középiskolában működik...

Monumentális színpadi előadáson elevenedik meg idén is Árpád- házi királyaink élete Székesfehérváron.Augusztus 18. és 19-én 60 határon túli diák is részt vesz vajdasági, partiumi és felvidéki vármegyékből a Koronázási Szertartásjátékon.Idén az Árpád- ház egyik legjelentősebb uralkodója, II. András koronázási ceremóniáját és életét viszi színre Szikora János rendező.Az előadás próbái már zajlanak a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, melyhez augusztus közepén csatlakoznak többek között zentai, temesvári és tordai diákok, akik a Rákóczi Szövetség I. Kárpát-medencei Színjátszó Táborában gyakorolnak augusztus 12-17. között.Az előadással kapcsolatban bővebb információkat a www.koronazas.hu oldalon találhatnak. Amennyiben...

Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a Rákóczi Szövetség magyar nyelv és irodalom szakos tanárok számára szervezett nyári tábora. A rendezvénynek otthont adott az egri Park Hotel Minaret. A hétfői megnyitón köszöntötte a résztvevőket Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott, Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Takaró Mihály irodalomtörténész. Az este játékos ismerkedési esttel folytatódott.A hét folyamán a résztvevők hallhattak előadást Szilágyi Domokosról, Kányádi Sándorról, Herczeg Ferencről, valamint több külhoni író és költő munkásságáról. A hét előadói Liktor Katalin, Szilágyi Éva, Péter Krisztina, Sebők Melinda, T. Palágyi Márta és Takaró Mihály voltak...

Tizenkilencedik alkalommal „találkoztak magyar diákok és tanárok” a sátoraljaújhelyi Magyar Kálváriánál. A 2018. július 2-8. között zajló rendezvények különleges hangulatot és jelentőséget adott, hogy az elmúlt 18 táborhoz hasonlóan képviseltette magát a Kárpát-medencei magyar fiatalság színe-java, de idén először 50 fővel a diaszpóraközösségekből (Olaszország, Macedónia, Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Argentína, Ausztrália) érkező magyar középiskolások is erősítették a 400 fős résztvevői gárdát. A tábor hétfői megnyitóján Csáky Csongor a Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára mondott rövid ünnepi beszédet, végül Majnek Antal...

Idén XXI. alkalommal valósult meg a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Történelemtanár Tábora. A rendezvényre közel 90 középiskolai történelemtanár érkezett a Kárpát-medence minden régiójából. Legmesszebbről a sepsiszentgyörgyi, nagybecskereki és soproni résztvevők érkeztek. A tábor helyszíne a gyöngyösi Károly Róbert Diákhotel volt, amely már a korábbi években is gyakran vendégül látta a rendezvényt, így többen szinte úgy érezték, hazajöttek. Bár a helyszín néha változik, a résztvevők jelentős hányada évek óta visszatérő vendég, néhányan a kezdetek óta részt vesznek a táborban.A történelemtanár tábor programja több részből áll, a délelőttöket a szakmai programok töltik ki. Az idei tábor meghívott előadói voltak Szakály Sándor (VERITAS...

Kárpát-medencei magyar irodalomtanárok találkoznak Egerben július 23-28. között, a Rákóczi Szövetség táborábanA Rákóczi Szövetség 2018. július 23-28. között hatodik alkalommal valósítja meg a Kárpát-medencei magyar nyelv és irodalomszakos tanárok táborát.A rendezvény helyszíne: Minaret Hotel – 3300 Eger, Knézich Károly u. 2. +36 36 517 000 (https://minarethoteleger.hu)A rendezvény azzal a céllal valósul meg, hogy a Kárpát-medencében magyar nyelvet és irodalmat oktató tanárok szakmai továbbképzésben részesülhessenek, megismerhessék mind a magyarországi, mind a szomszédos országok magyar nyelv- és irodalom oktatását, valamint fontos cél, hogy a résztvevők között szoros emberi és szakmai kapcsolatok alakulhassanak ki.A...

Július 20-án magyar idő szerint fél kettőkor 200 táncos járja majd a Somogyi ugróst a kassai székesegyház előtt. A Rákóczi Szövetség néptánc táborának résztvevői szeretnék, ha szerte a nagyvilágból minél több magyar táncos csatlakozna hozzájuk. A péntekre meghirdetett Flashmob-ba, azaz villámcsődületbe már több tengeren túli és Kárpát-medencei csoport is bekapcsolódott, így velünk járják majd például a melbourne-i magyarok, az argentínai magyar néptánc tábor résztvevői, székelyföldi táncosok, máramarosiak és számtalan felvidéki néptáncos is. Dobbanjon egyszerre a magyar szív és láb ezen a délutánon!
Július 20-án magyar idő szerint 13:30-kor közel 200 táncos járja majd a Somogyi ugróst. Szeretnénk, ha minél több magyar táncos csatlakozna hozzánk szerte a nagyvilágból, ezért közzétesszük a lépések felvételét. Csatlakozzatok minél többen, hogy egyszerre dobbanjon a magyar szív és láb azon a délutánon! Szeretnénk, ha Facebook oldalunkon minél több helyszínről közvetíthetnénk, ki mindenki táncol velünk a Kárpát-medencében vagy túl a tengeren. Osszátok meg Ti is, hogy minél többen legyünk!
Július 2. és 8. között Rákóczi földjén találkoznak a világ számos pontjáról érkező magyar gyökerű gimnazisták.A Rákóczi Szövetség hagyományaihoz híven idén nyáron is megrendezi a sátoraljaújhelyi középiskolás tábort, ahova idén 80 középiskola diákjai érkeznek, Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Ausztráliából, a Kárpát-medence különböző pontjairól és persze az anyaországból.A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi, határon túli és a diaszpórából érkező magyar diákok, tanárok között.A sátoraljaújhelyi rendezvényre a Rákóczi Szövetség bármely ifjúsági szervezetének tagjai jelentkezhettek, és mint minden évben, most is óriási volt a túljelentkezés.A hat nap alatt a táborozók történelmi és...